gyors belépés:

ugrás a tartalomhoz (Alt 1) ugrás a főmenühöz (Alt 2)
MI2040© Goethe-Institut

A MI DÖNT[ÉSÜNK]?
MI2040

Hogyan befolyásolja a Mesterséges Intelligencia az életünket 20 év múlva? Vajon mi döntünk majd a jövő fontos kérdéseiről?

Az MI2040 pályázat résztvevői film, fotó, app és installáció formájában alkották meg víziójukat.

MI és Mi | Mesterséges Intelligencia tematikus platform

Programok

A Goethe Intézet Jövő Idők – Futur III eseménysorozatában olyan, a modern technológiákat és azok társadalmi hatásait kutató projekteket mutat be, melyek a (közel)jövőnk mindennapjait formálják. A program részeként látható a Kutatók Éjszakáján debütáló MI2040 a MI dönt[ésünk]? című Mesterséges Intelligenciával foglalkozó interaktív tárlat, ahol az intézet az tematikus előadással, robotkészítő foglalkozással és sci-fi mozivetítéssel is várta az érdeklődőket. Októberben további panelbeszélgetések következnek a témakörben.

A Binaura csapatával kooperációban pedig Nao Bot Guru projekt keretében az emberi és az emberen túli kogníció határterületeit vizsgálja. A kétezres évek elejétől működő, ingyenes, nyílt forrású eszközök és nyelvek segítségével szoftver alapú műalkotásokat és fizikai installációkat készítő kollektíva további két, az emberi intuíció és gépi tanulás összefüggéseit tematizáló installációja pedig a Trafó Kortárs Művészetek Házában lesz látható Intuition Room címmel.


Kiállítás

MI2040


MI2040

A 2021. szeptember 24. és október 8. között látható és a Goethe Intézet több helyszínét is – könyvtárát, kertjét és emeletét – egy-egy kiállítási ponttá alakító interaktív tárlaton a látogatók kideríthették, mit olvas le az MI egy emberi arcról vagy éppen miként állít elő megtévesztően valósnak tűnő beszélő fejeket. Megtudhatták, hogyan használható az MI környezettudatos energiafogyasztásra és fenntartható életterek tervezésére. Elgondolkozhattak élő és élettelen viszonyán, a transzcendens élmények megtapasztalásán.
  • <i>MI2040</i> kiállításmegnyitó © Goethe-Institut
    MI2040 kiállításmegnyitó
  • Evelin Hust, a Goethe Intézet igazgatója és a kiállítás kurátorai, Ruttkay Zsófia és Bényei Judit © Goethe-Institut
    Evelin Hust, a Goethe Intézet igazgatója és a kiállítás kurátorai, Ruttkay Zsófia és Bényei Judit
  • Kovács Mónika <i>Facescan</i> projektje © Goethe-Institut
    Kovács Mónika Facescan projektje
  • Kovács Mónika és <i>Facescan</i> projektje © Goethe-Institut
    Kovács Mónika és Facescan projektje
  • Kovács Mónika <i>Facescan</i> projektje © Goethe-Institut
    Kovács Mónika Facescan projektje
  • Schnabel Annabella és Enyedi Zsolt <i>ID3A</i> installációja © Goethe-Institut
    Schnabel Annabella és Enyedi Zsolt ID3A installációja
  • Schnabel Annabella és Enyedi Zsolt <i>ID3A</i> installációjuk előtt © Goethe-Institut
    Schnabel Annabella és Enyedi Zsolt ID3A installációjuk előtt
  • Schnabel Annabella és Enyedi Zsolt <i>ID3A</i> installációja © Goethe-Institut
    Schnabel Annabella és Enyedi Zsolt ID3A installációja
  • Halák László András <i>Életfonal</i> installációja © Goethe-Institut
    Halák László András Életfonal installációja
  • Halák László András és <i>Életfonal</i> installációja © Goethe-Institut
    Halák László András és Életfonal installációja
  • Dalotti Márk <i>Deepfake</i> projektje © Goethe-Institut
    Dalotti Márk Deepfake projektje
  • Dalotti Márk és <i>Deepfake</i> projektje © Goethe-Institut
    Dalotti Márk és Deepfake projektje
  • Mázsi Máté <i>Genetikus algoritmussal a fenntarthatóságért</i> című projektje © Goethe-Institut
    Mázsi Máté Genetikus algoritmussal a fenntarthatóságért című projektje
  • Mázsi Máté és <i>Genetikus algoritmussal a fenntarthatóságért</i> című projektje © Goethe-Institut
    Mázsi Máté és Genetikus algoritmussal a fenntarthatóságért című projektje


MI2040 Művek


Szakmai mentorprogram

MI2040


MI2040

ELŐADÁSOK, BEMUTATÓK, BESZÉLGETÉSEK
Tematika

  • Társadalmi hatások, fikció és realitás, média, adatbiztonság, magánszféra
  • Nyelv, tanulás, emberi és gépi szerzők, veszélyek és nyereségek
  • Humanoidok és az ember: megjelenés, érzelmek, kötődés
  • Robotika, automatizált gépészet
  • Kortárs művészet

Ruttkay Zsófia

MENTOROK
Ruttkay Zsófia

Dr. habil Ruttkay Zsófia matematikusként több mint 25 éven át a Mesterséges Intelligencia, többek között a virtuális ember kutatásával foglalkozott, alkalmazásokat tervezett és fejlesztett, illetve eszközöket mind ipari felhasználók, mind kreatív alkotók számára. 2009 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense, a MOME TechLab alapítója és vezetője. Egyetemi oktatóként interdiszciplináris, projektalapú kurzusokat tart többek között a Mesterséges Intelligencia témakörében.

Bényei Judit

MENTOROK
Bényei Judit

Dr. Bényei Judit egyetemi docens, 2015 óta a MOME Design- és vizuálisművészet-tanár képzésének vezetője. Oktatói és kutatói munkájában kiemelt szerepet kap a digitális környezet tudatos használatának és a design pedagógiai lehetőségeinek kutatása és fejlesztése. A MOME TechLab közreműködőjeként 2010 óta több kutatásban vett részt Ruttkay Zsófiával az interaktív digitális környezet és a múzeumok digitális tudásközvetítési lehetőségeinek feltárására.


Pályázat

MI2040


MI2040

Chatbotok, szimulációs játékok, gyári és háztartási robotok, önvezető autók. Arcfelismerő és orvosdiagnosztikai programok, automata válaszüzenetek és álhírek. A Mesterséges Intelligencia (MI) mára már nem csak a tudományos-fantasztikus irodalom futurisztikus terméke, hanem mindennapi életünk szereplője lett. Bár fókuszában alapvetően a gépek taníthatósága áll, mégis emberi kihívásokra kínál valós válaszokat. Vajon hogyan befolyásolja az életünket 20 év múlva?
 
Hogyan oszlik meg a felelősség az MI és az ember közös döntéseiben? Nálunk marad az irányítás? Biztonságban maradhatnak személyes adataink? Lesznek-e „MI nagyhatalmak”? Hatékonyabb lesz-e a munkavégzés és élvezetesebb az oktatás az MI segítségével? Pótolhatják-e emberi kapcsolatainkat a humanoidok? Társak lesznek-e a szabadidő eltöltésében, a szórakozásban vagy akár a szerelemben? Vajon a mesterséges intelligencia képes lehet a kreativitásra? Miként alakul a művészet szerepe és a művészek palettája általa? És milyen ökológiai lábnyomot hagy maga után?
 

Az MI2040 pályázatra nem konkrét szolgáltatások megtervezését vártuk, hanem sokkal inkább alapos kutatómunkát és személyes álláspontok megfogalmazását a MI jövőnkről állókép, mozgókép, installáció vagy app formájában. A legígéretesebb pályázatok készítői szakmai mentorprogramban vesznek részt, és 2021 őszén bemutatják projektjüket a Goethe Intézet tematikus kiállításán is.

Inspiráció