Kiállítás
Harun Farocki: Ahogy látunk

Harun Farocki: Ahogy látunk
© aqb

Kiállítás Harun Farocki műveiből

aqb Project Space

Az aqb és a Goethe-Institut együttműködésében megvalósuló kiállítás Harun Farocki, német filmrendező és médiaművész eddigi legteljesebb magyarországi bemutatkozása. Az ősz folyamán sorra kerülő kiállítást heti rendszerességű, beszélgetésekkel összekötött filmvetítések egészítik ki.

Harun Farocki (1944–2014) az egyik legfontosabb és nemzetközileg is nagy hatású német filmrendező. Több mint 90 filmet készített, könyveket írt, dramaturgként, színházi rendezőként és filmfőiskolai tanárként is dolgozott. Az utolsó éveiben mind gyakrabban dolgozott múzeumoknak és galériáknak, média- és videoinstallációkat valósított meg, mivel a német filmipar és a televízió nem volt eléggé nyitott esszéisztikus filmjei iránt. Műveiben a képek jelentését, keletkezését és főleg a bennük rejlő hatalmi struktúrákat vizsgálta.

Hűvös elemző és egyszersmind szenvedélyes kritikus, akinek a filmjei és videóinstallációi szinte észrevétlen könnyedséggel tanítják meg a nézőknek, hogy mit jelent a képekbe belebeszélni és mi mindent lehet a képekből kiolvasni: röviden mindazt, amit láthatunk és ahogyan látunk.

Farocki esszéfilmjei sajátos műfajt teremtettek, a német filmrendező alkotói pályájának évtizedei során szigorú dokumentarista eszközökkel valósított meg egy poétikus és asszociatívan építkező képi világot. Egyedi filmtörténeti és médiaelméleti érdeklődése később egyre inkább videóinstallációkban öltött testet. A tárlat időrendi értelemben a 80-as évek második felétől egészen a 2010-es évekig mutatja be Farocki munkásságát.


A kiállítás megnyitója: 2022.09.09. 18:00

A kiállítás megtekinthető: 2022.09.10-11.05.
Nyitvatartás: kedd-péntek 15-19 óráig, szombatonként 13-17 óráig
Csoportos látogatás esetén a nyitvatartási időn kívül időpont egyeztetésére van lehetőség.
 

Kísérőprogramként rendszeresen szervezünk filmvetítéseket, amelyek után különböző kutatókkal és filmkészítőkkel beszélgetünk.

A vetítésekre általában keddenként 19 órakor kerül sor az aqb-ban.
                                                                           
Vetítések:

09.13. 19:00 óra - Csendélet (1997, 56 perc), beszélgetés Hornyik Sándor művészettörténésszel

09.20. 19:00 óra - A munkások elhagyják a gyárat
(1995, 36 perc), beszélgetés Csobó Péter zenetudóssal 

09.27. 19:00 óra - A világ képei és a háború felirata (1988; 75 perc), beszélgetés Ungváry Krisztián történésszel

10.11. 19:00 óra - Két háború között (1978; 83 perc), beszélgetés Kricsfalusi Beatrix média- és kultúrakutatóval

10.18. 19:00 óra - Összehasonlításul (2009, 61 perc), beszélgetés Szolnoki József rendezővel és médiaművésszel

11.05. szombat 19:00 óra - Nem minden kockázat nélkül (2004; 50 perc), beszélgetés Kocsis Ágnes rendezővel és forgatókönyvíróval


 

részletek

aqb Project Space

Nagytétényi út 48–50.
1222 Budapest