Cigány nyelvek magyarországon
„Mi hoztuk létre a beás írásbeliséget” – beszélgetés Orsós Annával

Hányan beszélnek ma Magyarországon cigányul, egyáltalán hányféle cigány nyelv van, milyen a helyzete a tudomány világában, az iskolákban és a hétköznapokban? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk Orsós Annával, a Pécsi Tudományegyetem Romológia és Nevelésszociológia Tanszékének vezetőjével.

Nyelv és tudomány

Az emberek általában elég keveset tudnak a cigányokról, de még kevesebbet a cigányok által beszélt nyelvről. Hány nyelvről beszélünk egyáltalán? Mik a legalapvetőbb tudnivalók a cigány nyelvről, nyelvjárásokról?

Magam is folyamatosan szembesülök azzal, hogy nagy a félreértés a cigányok által beszélt nyelvek kapcsán, holott nyelvészeti szempontból egyszerűen meghatározhatók. A magyarországi cigányok körében két nyelvről beszélhetünk. Az egyik az indiai eredetű romani, és ennek sok-sok dialektusa, köztük a legelterjedtebb, a lovári, de ide tartozik a német nyelvi befolyás jegyeit magán viselő szintó, vagy a kárpáti cigány dialektus is. A romanitól jelentősen eltér a latin eredetű, archaikus, nyelvújítás előtti román egy változata, amit itthon beásnak nevezünk. Ez utóbbi is több dialektusra oszlik. 

Milyen a helyzete ma Magyarországon a cigány nyelveknek az akadémiai-egyetemi színtereken? Működnek nyelvi műhelyek, készülnek szótárak, van egységes leíró nyelvtan?

Bármilyen szempontból vizsgáljuk, a helyzet katasztrofális. Ami az akadémiai helyzetet illeti, különösen rosszul állunk. A beásnak elkészült a tudományos leírása, most készül az angol változat is, a romani viszont rengeteg dialektusban létezik, jóval több változatban, mint amit Magyarországon ismerünk, ezért itt bonyolultabb a helyzet, mint a beás esetében, amit hazánkon kívül csak néhány országban és kis létszámban beszélnek a cigányok.

A beás nyelv a kilencvenes évekig csak szóbeli változatban létezett. A pécsi Gandhi Gimnázium (Európa első nemzetiségi cigány gimnáziuma – a szerk.) létrehozása keltette fel azt az igényt, hogy egy nemzetiségi gimnáziumban tanítani kell a nemzetiség nyelvét. Ekkor kellett szembenéznünk azzal, hogy a beásnak nincs írásbelisége. Nemzetközi szinten is mi hoztuk azt létre, de ez nem jelent jót, illetve nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk. Rengeteg tennivalónk van még.

Kisebbség a kisebbségben

Nyelvészeti kutatócsoportok nem léteznek, néhány elszigetelten dolgozó szakemberről beszélhetünk és külföldön sem sokkal jobb a helyzet, de ott legalább vannak szakmai hálózatok és konferenciák. Mindez csak a romanira igaz, a beás nyelvnek csak Magyarországon van írásbelisége és ehhez kapcsolódó tudományos tevékenység. A környező országokban – ahol még élnek beás közösségek – a kis számú nyelvi kezdeményezés mögött elsősorban nem beás anyanyelvűek állnak. Nyelvünkre nincs meg a kellő figyelem a tudományos körökben sem, kisebbség vagyunk a kisebbségben. A romani vonatkozásában pedig a különböző dialektusok presztízsharca figyelhető meg. Az országonként egy-egy nyelvész szaktekintély jellemzően más-más dialektust beszél, ezért alighanem eltart még egy darabig, mire egyezségre jutnak a nyelvi standardizációt illetően, de valójában még ennek az igénye sem fogalmazódott meg kristálytisztán.

Az oktatási rendszerben nincs méltó helye a cigány nyelveknek. Ma Magyarországon nincs se cigány nyelvtanárképzés se érdemi nyelvészeti kutatómunka. A cigány nyelveket tanítja boldog, boldogtalan, sajnos kevés köztük, akinek nyelvészeti ismeretei lennének. A tudatos nyelvi tervezés nálunk nem működik, az üzleti szempont uralkodik, ráadásul ez a feladatkör a pályázati botrányokról hírhedt országos nemzetiségi önkormányzat monopóliuma. Ők biztosítják a „szakembereket”, akik tulajdonképpen a nyelvüket többé-kevésbé ismerő, a szakmától viszont távol álló beszélők, akik elég jól élnek a pályázati pénzekből. Mindez engem nem zavar addig, amíg ezeket a kiadványokat nem nyilvánítják tankönyvvé.

Egy másik probléma, hogy nincs kellő számú tanár. A minőséget jól jellemzi, hogy valaki azért kapja meg ezt a feladatot, mert nincs meg az előírt mennyiségű óraszáma. Jogilag tehát van ma lehetőség cigány nyelvet tanulni az iskolában, de a feltételek nem adottak.

A legfrissebb tendencia pedig ellene megy minden szakmai törekvésnek: a nyelvtanárok azon versengenek, hogy ki készít fel hamarabb középfokú nyelvvizsgára. És a leghosszabb periódus három hónap! Nem kell nyelvésznek lenni ahhoz, hogy belássuk, egyetlen nyelv sem sajátítható el három hónap alatt középfokon. Mindez a pénzről szól, és igen rosszat tesz a cigány nyelv presztízsének, ami amúgy sem volt túl rózsás helyzetben.

Ránk szóltak, hogy ne beszéljük ezt a nyelvet.

Hányan beszélik ma a cigány nyelveket itthon és a határainkon túl? Van-e kutatási adat vagy becslés erre vonatkozóan?

Az ötvenes évek óta nem volt átfogó vizsgálata a hazai cigány dialektusoknak. Akkor Erdős Kamill tizenhármat azonosított, és megállapította, hogy a romaninak a lovári dialektusa a leginkább elterjedt. A Kemény István által vezetett 1971-es cigány kutatás adatai szerint a magyarországi cigányoknak csupán 21%-a beszéli a romani valamely dialektusát. Hogy most hogyan állunk, azt nem tudjuk, mert nincsenek friss adataink. Úgy tűnik, senki nem érzi fontosnak, hogy egy ilyen jellegű kutatás megtörténjen. Az biztos, hogy a helyzet rosszabb mint évtizedekkel ezelőtt. Az oktatásban és a nyelviskolákban a lovári terjedt el, ami nyilvánvalóan azzal jár, hogy a többi nyelvjárás még inkább háttérbe szorul. A 40-50 ezres beás közösségemben azt tapasztalom és a nyelvhasználati kutatásaim is azt igazolják, hogy iszonyatosan előrehaladott a nyelvcsere: csak a legidősebb generáció beszéli a nyelvet, nekik vannak érzelmi kötődéseik, az unokák döntően csak magyarul beszélnek, idegen nyelvként tekintenek a beásra. Mindennek a hátterében benne van, hogy egy cigány anyanyelvi beszélőt hátrány ér az iskolában, ha az anyanyelvén szólal meg. És az is, hogy mi, a középgeneráció élénken emlékszünk ezekre a helyzetekre, ránk szóltak, hogy ne beszéljük ezt a nyelvet.

Persze azért van pozitívum is. Sokan érdeklődnek a cigány nyelvek iránt, és ez olyan tőke, amit ügyesen lehetne használni. Sok olyan tapasztalatom van, hogy ha valaki belevág, és korrekt információkhoz jut – akár csalódik is, hogy mégsem lehet három hónap alatt megtanulni a nyelvet –, beleszeret. Hiszen a nyelv nem csupán egy izolált tananyag, hanem egy közösség kultúráját, életét, szokásait közvetítő izgalmas és összetett kifejezőeszköz.

A Goethe Intézet támogatja és saját rendezvényekkel kíséri a Német Szövetségi Kulturális Alapítvány (Kulturstiftung des Bundes) RomArchive projektjét, melynek célja a cigány/roma kultúra digitális dokumentálása.

A Goethe Intézet különösen fontosnak tartja a roma nyelvek ápolását, amelyek nem választhatók el az európai nyelvek közösségétől. Európa soknyelvű kontinens, és kultúrája nem volna teljes a roma nyelvek nélkül.