Amalija Maček ajánlja
Erste und letzte Gedichte (Első és utolsó versek)

Fabjan Hafner (1966–2016), akinek tiszteletére 2017-ben irodalmi díjat is alapított a ljubljanai Goethe Intézet, elsősorban nagyvonalú barátként, irodalomtudósként és kitűnő szlovén-német fordítóként (Zajc, Zupan, Šalamun, Krese, Vidmar és mások fordítójaként) él az emlékezetünkben. Hozzá közel álló emberek – Zdenka Hafner Čelan, Peter Handke és Dominik Srienc – szerkesztésében, tekintélyes berlini és ljubljanai kiadóknál megjelent két kötetével Hafner most egyszeriben mégis költőként áll előttünk.

A Suhrkamp Kiadónál megjelent kétnyelvű kötetben pontosan az olvasható, amit a tömör cím sugall: Első és utolsó versek, azaz Fabjan Hafner versei ifjúkorából és életének utolsó éveiből. Az itt közölt verseket maga Fabjan Hafner soha nem fordította németre, így Peter Handke vállalta magára és végezte el elfogulatlanul, nagy elővigyázatossággal ezt a feladatot. Amint megható előszavában Handke megjegyzi, komolyak – „gyermekien komolyak, Fabjan Hafner-i módon komolyak“ – már az ifjúkori versek is, és elhunyt barátja minden egyes versének alapja „valami halk és visszafojtott – de éppen mivel halk, nem néma, nem szótlan – félelem“.

Mind a fent említettek, mind pedig a szlovén nyelvű versek megtalálhatók a nemrégiben megjelent összkiadásban, amelyet Zdenka Hafner Čelan és Aljoša Harlamov szerkesztett. Az Iz jezika, ki ga ni (Egy nemlétező nyelvből) cím az egyik központi jelentőségű versből vett idézet: „Verseket írni: fordítani egy nemlétező nyelvből“.

Suhrkamp Verlag