Interjú Antje Ehmann-nal
Egy installáció tele érdekes reflexiókkal

Harun Farockit az egyik legfontosabb és nemzetközileg is nagy hatású német filmrendezőnek tartják. Az 1990-es évek végétől kezdve készített önálló munkákat, projekteket és kiállításokat feleségével, a filmkritikus Antje Ehmannal közösen. Az aqb jelenlegi Ahogy látunk Harun Farocki-kiállítása november 5-ig látogatható. A  kiállításról Antje Ehmannt kérdeztük.

Harun Farockinak az évek során már sok kiállítása volt szerte a világon. Az Ön véleménye szerint változott ettől műveinek befogadása vagy megítélése? Ha igen, mennyiben és milyen szempontból?

Harun műveinek recepciója – nemzetközi tekintetben – nagyon különböző. Bizonyos országokban nagyra becsülik és ünneplik (például Argentínában, az Egyesült Államokban és Ausztriában), más országokban alig ismert filmrendezőként (például Magyarországon, de ez most változóban van). A mostani szomorú alkalom, Oroszország agressziója, ahogy látom, aktualitást ad Harun filmjeinek és installációinak. Sok alkotása foglalkozik a múlt háborúival, és mostanában épp ezeket keresik.

Ön szoros munkakapcsolatban volt Harun Farockival. Melyik projektnél volt a legizgalmasabb az együttműködésük?

© Neogrády-Kiss Barnabás Kétségtelenül az Eine Einstellung zur Arbeit (Egyetlen beállítás a munkáról) című workshop- és kiállítássorozatnál, amelyet 2011 és 2014 során valósítottunk meg 15 városban világszerte.
(Lásd: http://labour-in-a-single-shot.net)

Andreas Siekmann képzőművész mondta egyszer, hogy Harun ezzel a projekttel át akarta ölelni az egész világot. Szerintem ez szép megfogalmazás, egyetértek vele. Nagy öröm, hogy a projekt még mindig eleven; különböző kollégákkal továbbra is csinálom a workshopokat, és kiállítások is vannak előkészületben.
 

© Neogrády-Kiss Barnabás
Miként látja a budapesti kiállítást a többivel összehasonlítva? Van esetleg valami figyelemreméltó különbség?

Először is nagyon tetszik a kiállítóhely a százéves fagerendákkal. Ettől különleges atmoszférája van az egésznek, nem olyan steril, mint egy white cube. És Kukla Krisztián nagyon gondosan válogatta ki a műveket. A figyelmes látogató észreveheti, hogy vannak olyan témák, amelyek az egész kiállításon végigvonulnak (filmtörténet, képtermelés), és egymásra épülnek és gazdagítják egymást. Tehát nem valamiféle egyvelegről van szó. Ezzel persze sokszor megpróbálkoznak, de nem mindig sikerül.

Melyik az a mű ezen a kiállításon, amely Önnek különösen a szívéhez nőtt?

Az egyik kedvenc installációm a Schnittstelle (Intefész) című kétcsatornás munka. Ez volt az első alkalom, hogy Harun két egymás mellett levő képpel dolgozott; és ez volt az első munkája, amelyet kiállítóhelyre szánt. Megbízás nyomán készült, és a megbízás úgy szólt, hogy reflektáljon Harun a saját filmes munkáira. Így aztán az installáció egy csomó érdekes reflexiót tartalmaz, és egyben jó bevezetés Harun művészetébe és gondolkodásába.

És mely műnek vagy műveknek lehet különös relevanciája a magyar közönség számára?

© Neogrády-Kiss Barnabás Ezt nehezen tudnám megmondani, mert nem ismerem olyan mélyen a magyarországi viszonyokat. De úgy vélem, hogy ennek a kiállításnak a nóvuma, a tematikus pólókból készült válogatás érdekelheti a magyar közönséget. Harun évtizedeken keresztül nagy kedvvel vásárolt és hordott tematikus pólókat. A kiállítás egy olyan problématudatot mutat fel, amely a világ legkülönbözőbb helyein zajló – múltbeli és jelenlegi – konfliktusokra vonatkozik. És az egész meglehetősen popos: van minden az élestől vagy komolytól a bárgyúig vagy ironikusig.