Beszélgetés Ingo Schulze íróval
„A probléma már ott kezdődik, hogy a fal leomlásának harmincadik évfordulójáról beszélünk”

2008-ban jelent meg Ingo Schulze Adam és Evelyn című regénye, mely az 1989-es rendkívüli nyárvégi eseményekről számol be, amikor Magyarország megnyitotta nyugati határait. 2018-ban Andreas Goldstein rendező megfilmesítette a regényt. Interjúnkban arról kérdezzük a szerzőt, hogy hogyan értékeli ma a fal 30 évvel ezelőtti leomlását.
 

Az Adam és Evelyn az első regénye, amelyet megfilmesítettek. Milyen változást jelent ez egy író számára?
 
Ebben az esetben a könyv és a film csodálatos módon kiegészíti egymást. A könyv nagyrészt párbeszédekből áll, a film ellenben nagyon óvatosan gazdálkodik a párbeszédekkel, főleg képekkel dolgozik. Adamot a film teljesen másképp értelmezi, nem annyira az aktuális politikai helyzet kontextusában, hanem inkább attól elvonatkoztatva, ez nekem tetszik. Én, ha abban a helyzetben lettem volna, teljesen más filmet forgattam volna, de ez a film nekem ajándék. Lassú ritmusa szinte fizikailag is átragad a nézőre. Már körülbelül tízszer láttam, és még mindig a legnagyobb örömmel nézem meg. És persze azt kívánom, hogy más könyveket is ilyen komolysággal és könnyedséggel filmesítsenek meg.
 
Miért olyan fontos még mindig a fal leomlása és a rendszerváltás? Mi az aktualitásuk 30 év múltán?
 
Ami akkor történt, még mindig meghatározza a világunkat. 1989/90 cezúra volt az egész világ számára, nemcsak Németország vagy Kelet-Európa és a Szovjetunió számára. Gondoljon csak Kínára, Indiára, az arab világra, az afrikai országokra. De Nyugat-Európában is megváltozott a pártok helyzete, és azzal együtt átalakultak a hatalmi viszonyok is. Keleten minden megváltozott, de nyugaton a változásoknak súlyosabb következményeik lettek. Megváltozott minden, ami addig magától értetődő volt. Úgyhogy szerintem csak most kezdjük megérteni, mi is történt akkor.
 
El tudja képzelni, hogy egyszer majd irreleváns lesz Németországban, hogy valaki keletről vagy nyugatról származik? És ha igen, mikor?
 
Számomra a keleti/nyugati különbségek nem olyan fontosak. A csatlakozás sok embert gazdaggá tett keleten és nyugaton, és növelte a különbséget a lent és fent levők között. A kivívott szabadságjogok a csatlakozás után együtt jártak a szociális bizonytalanság növekedésével. A leszakadástól való félelem a mai napig meghatározó. A kelet/nyugat-probléma sokáig elfedte, hogy az észak és dél közötti különbségek sokkal nagyobbak.
 
2019-ben lesz a fal leomlásának harmincadik évfordulója. Mondhatjuk-e, hogy az ön regényei bizonyos értelemben keletnémet nézőpontból foglalkoznak bizonyos témákkal?
 
A probléma már ott kezdődik, hogy a fal leomlásának harmincadik évfordulójáról beszélünk. Ez a rövidítés eléggé bejáratódott. A fal leomlása csak egy mérföldkő volt az önfelszabadításban, sok volt előtte, és sok jött utána. Az irodalom hatására vonatkozó kérdést én inkább mint olvasó szeretném megválaszolni. Ennyiben erre másoknak kell válaszolniuk. Keleten minden megváltozott, ezt viszonylag könnyű ábrázolni. Nehezebb arra rákérdezni, hogyan változott meg 89/90 után a nyugat, illetve a világ. Mert bár ez nyilvánvaló, erre nem figyel senki.
 
Melyik fejezetét szeretné még elmesélni a kelet/nyugat történetének?
 
Egyrészt ott vannak azok az alternatív tervek, amelyek 89 őszén és 90 telén keletkeztek, de amelyekről ma már senki sem beszél. Másrészt ott vannak a közép- és kelet-európai események összefüggései a világeseményekkel. Novemberben vezethetek egy fesztivált, amelynek azt a címet adtam: Betanulás a paradicsomba – Kérdések az 1989 utáni világhoz. Ez kísérlet lesz arra, hogy a világ minden részéről érkező kollégák meséljenek erről a dologról.